Munkaerő-kölcsönzés, távmunka, kirendelés

Praktizáló jogászként gyakran találkozom azzal, hogy az egyes jogintézmények vonatkozásában sem a törvény nem ad kellően tiszta iránymutatást, sem pedig a kommentárok. Emiatt nem minden esetben lehet teljes biztonsággal megállapítani, hogy az adott ügyben elkészített jogi dokumentum alkalmas-e a kívánt joghatás kiváltására, valamint, hogy minden lényeges kérdést szabályoz-e. Ezek a problémák más jogterületekhez hasonlóan a munkajogban is felmerülnek.

Amennyiben a minta hibás, annak komoly gyakorlati következményei is vannak, melyek jó része később már nem is orvosolható. E célból készítettem el a több, mint 100 mintából álló mintagyűjteményt, mely a munkaviszony létrejöttétől a megszűnéséig valamennyi fontos dokumentumot magában foglal.

Tekintettel arra, hogy a piacon elérhető hasonló termékeket jól ismerem, kijelenthetem, hogy a kedves vásárló egy minőségében más termékhez jut hozzá.


- A minták lényegre törőek, ugyanakkor valamennyi lényeges kérdésre kitérnek.
- Kerülik a sablonos megállapításokat, valamint a felesleges hézagpótló szövegeket.
- Praktikusak és érthetőek, így nem csak jogászok forgathatják.

A mintagyűjtemény mögött évek ügyvédi irodai, valamint szakszervezeti praxisa is meghúzódik, mely rányomja a bélyegét a műre. Biztos vagyok abban, hogy a gyakorlatban kifejezetten hasznosnak fog bizonyulni. Használja mindenki örömmel!


Dr. Kéri Ádám
Ügyvéd
KRS Ügyvédi Iroda